Ramenka

Nem tudom milyen frappáns címet tudnék most adni, mert vegyes érzelmekkel, kicsit összezavarodva írom most ezt a posztot. Örömmel láttam pár hónapja, hogy megnyitott hivatalosan az első "rámenező" hely Magyarországon, ugyanis a Momotaróra nem mondanám éppen ezt, az egy kínai étterem. Tetszik nagyon a ramenka, de sajnos nem tudok csak jókat írni róla, pedig tényleg  szeretnék. Háromszor jártam itt, mindig egyre többet kóstolva, tegnap jutottam el a fő "motívumig", a levesig.

Maga az étterem nagyon szimpatikusan, japános minimál stílusban van berendezve, a belső letisztult, de dizájnos, fiatal, enyhén hipszter-jellegűen felöltöztetett emberek szolgálnak ki. A belső teljesen rendben van, az étterem elosztása is egy az egyben a japán rámenező helyeket idézi azzal, hogy egy térben, csupán egy pulttal van elválasztva az étkező a konyhától. A gyoza sülő, sercegő hangja, az illatok, a pult mögül áradó meleg levegő visszahozta  a japán emlékeket.

Az előételek és egyéb kiegészítők azok nagyon jól is néznek ki, jó árban is vannak. A gyoza-t természetesen kipróbáltam, az egyik kedvencem az ilyen helyeken, és meg kell mondanom nagyon finoman készítik, a hagyományos szósz is pont megfelelő hozzá. Ezen kívül bevállaltam még a chilis krumpli salátát, bár nem rajongok a csípős ételekért, de első alkalommal nagyon kellemes meglepetést okozott, mert bár néhol tényleg erős volt, az állaga és íze minden pénzt megért. Másodjára sajnos már annyira sok volt benne a chili meg a (szerintem szecsuáni) bors, hogy nem bírtam legyűrni...

Térjünk tehát rá a levesre, ugye mégiscsak ez lenne a lényeges dolog. Elsőre le kell szögeznem, hogy biztosan én vártam sokat, de hát ha egy hely úgy nyitja meg kapuit, hogy Ramenka, akkor én tényleg rament várok. De megint csak nem azt kaptam, ha a szó japáni értelmét vesszük. Mivel ez egy tésztaleves, két dolgon van a hangsúly természetesen: a tésztán és a levesen. Ahogy már a Momotaróban is tapasztaltam, a tésztát egyszerűen nem tudják normálisan megcsinálni. Lehet, hogy ez a kínai verzió, de hát a világban nem ez terjedt el. Japánban leginkább a yakisoba-éhoz hasonló, szép sárga, kínai jellegű tésztát használnak, aminek meg van a ramenhez a maga főzési módja. Itt sajnos megint csak a színtelen, kicsit túlfőtt tésztát kaptam. A levesre rátérve, pedig újfent kicsit csalódottan kell most írnom. A ramen nem csak azért lesz változatos, mert többféle dolgot tudunk beletenni, hanem mert pont a levesnek is többféle izésítése van - legalábbis Japánban. Van ramen alaplével (shio ramen 塩ラーメン), szójaszósszal (shóyu ramen 醤油ラーメン), miso-val (miso ramen 味噌ラーメン), és még ezeken felül szinte minden régióban valami új ízzel találkozhatunk. (Az egyik legjobb élményem a nikkói ramen volt, ahol kb egy fej fokhagymát belereszeltek frissen a levesbe, az egyszerűen mennyei volt!) Ebben a levesben a legjobb dolog a sertéshús volt, az tényleg istenien lett elkészítve.

Mindent összegezve, tudom ajánlani az éttermet, mert kipróbálni mindenkinek érdemes szerintem. Zavarodottságom csupán onnan származik, hogy nem tudom megállapítani mi akart lenni az alapkoncepció (japán étterem? kínai étterem? japán-kínai fúziós valami?), mert japánnak ez vajmi kevés, viszont ázsiai tésztalevesnek nagyon jó. A gyoza-ért biztosan vissza fogok menni, viszont azt hiszem a ramen-re most inkább várok két hónapot, és majd Japánban eszem legközelebb.