Húsvéti sonka japánosan

Talán már eddig is sejtettétek, hogy Japán nem éppen egy keresztény ország, a két fő vallás a buddhizmus és a shintó. Így érthető, hogy a húsvétot sem ünneplik. Viszont én úgy gondoltam, hogy ne szakadjak el teljesen szülőhazámtól és kedves szokásaitól (már amennyire a lányoknak kedves a Húsvét), csinálok egy kis főtt sonkát és azzal várom a pont Húsvétkor Japánba érkező kedvesemet. :)


Receptek

Szójaszószos-chilis főtt csirkemellsonka

Hozzávalók
  • 1 nagy csirkemell
  • 2 ek szójaszósz
  • 1 ek édes chili szósz
  • 1 tk mirin
  • fél tk bors
Elkészítés
Előre legalább egy napra pácoljuk be a csirkemellet a többi hozzávalóval. Vegyünk két nagyobb folpack-ot, először az egyikbe tekerjük be nagyon szorosan összenyomva a csirkemellet, tekerjük ellentétes irányba a két végét a folpack-nak, mint egy szaloncukrot. Erre jön a másik folpack ugyanilyen módon, de ezt már mindkét oldalon befőttes gumival rögzítjük. Egy nagyobb lábasba annyit vizet teszünk, hogy ellepje a betekert sonkát és hidegen feltesszük nagy lángra. Hagyjuk, hogy teljesen felforrjon a víz. Ha felforrt a víz vegyük kisebb lángra, és 6-10 percig főzzük, majd kapcsoljuk le alatta a tűzhelyet és lefedve hagyjuk, hogy teljesen magától kihűljön. Készüljünk fel arra, hogy ez bizony több órát igényel, nekem 7 óra alatt hűlt ki teljesen. Amint kihűlt, bontsuk ki a folpack-okból és vágjuk fel, amilyen vékonyra szeretnénk.

Megjegyzés: nagyon finom zöldséges miso levessel! :)


Miso-ban pácolt főtt csirkemellsonka

Hozzávalók
  • 1 nagy csirkemell
  • 3 ek miso paszta
  • 1 mandarin és egy kisebb grapefruit leve (elhagyható)
  • só, bors

Elkészítés
A fentiekhez hasonlóan pácoljuk be majd főzzük meg a csirkemellet.

Megjegyzések