Momiji, az ősz ünnepe

Ha tavasz, akkor sakura, de ha ősz, akkor momiji! És ha momiji, ősz, akkor Kiotó...

Nem is mondok többet, mindent elmondanak helyettem a képek...

Ginkakuji 銀閣寺, az Ezüst pavilon

A momiji-hétvége első állomásaként a Ginkakuji-be mentünk. Nagyon vártam már, hogy egyszer ide is eljussak, mert bár a Kinkakuji-ben jártam háromszor, a Ginkakuji-be még egyszer sem jutottam el. És milyen hihetetlen élmény volt, hogy pont a momiji idején mentem!

A 15. század második felében (1484-től), a 8. Ashikaga shógun, Ashikaga Yoshimasa villájaként épült Ginkakuji eredetileg csak a shógun személyes használatára volt, ide vonult vissza elmélkedni. Az Ezüst pavilon nevet onnan kapta a Kannon csarnok (az épület egy Japánban nagyon népszerű buddhista istenségnek, Kannon Bodhiszattvának van szentelve), hogy a shógun ezüsttel szerette volna bevonni kívülről az épületet, pont mint ahogy a nagyapja tette az Arany pavilon esetében. Az ezüstözés végül nem történt meg, de a név megmaradt.

Eikandó 永観堂

Az Ezüst pavilontól az Eikandó-ig vezet a Filozófia útja (j. Tetsugaku no michi 哲学の道), amit hagyományos japán kézműves műhelyek, boltok öveznek. Egy patak mellett lehet végigsétálni, útközben pedig meg lehet csodálni a megannyi aranyos macskát, akik az út mentén élnek. Egész kis birodalmuk van már, voltak akkora látványosság, mint az út mentén végig ültetett momiji fák! :)

A Tiszta Föld irányzathoz tartozó Eikandó a Nanzenji templomkomplexum egy része. Nevét Eikan buddhista papról kapta, akiről több legenda is kering, többek között a leghíresebb az, amelyik az oldalra fordított fejű Amida Buddha szoborról szól. A legenda szerint ugyanis az eredetileg előre néző szobor egyszer tekintetével követte a mellette elhaladó Eikan-t és hozzászólt a paphoz. 

Sajnos az Eikandó-ba a tömeg miatt nem jutottunk be, és nem is csoda, hogy tömeg volt, hiszen köztudottan ez a legszebb hely Kiotóban a momiji-nézésre. Ha megint szerencsém lesz és napsütéses pénteknek nézünk elébe, akkor mindenképpen visszamegyek még a héten és posztolom a bent készült képeket is!

 

A kivilágított Kiyomizu dera 清水寺, a Tiszta Víz temploma


A Kiyomizu deráról van a legszebb kilátás talán egész Kiotóban. Egyrészt az erkély részről látjuk a hegyeket, a távolban, a fák közül előbukkanó pagodát, ha az erkély mögé megyünk, akkor pedig látjuk a templom legmagasabb részét, mögötte Kiotóval és a Kiotó toronnyal. Kivilágítva láttam már a templomot sakura idején tavasszal, de a vörös juharlevelek egészen más hangulatot adnak az egész környezetnek.

A templomot 778-ban alapították, azóta többször leégett (mint minden templom Japánban), legutóbb a 17. század első felében építették újjá. Érdekessége az épületnek, hogy egyetlen szöget sem használtak építkezés közben. Központi ábrázolása egy Tizenegy-fejű Kannon Bodhiszattva szobor. Nevét a hegyoldalban található Otowa-vízesés vizéről kapta, amelynek három ágából ha iszunk, akkor sikeresek leszünk az életben, a tanulmányainkban, és nem utolsó sorban szerencsések a szerelemben.

Kinkakuji 金閣寺, az Arany pavilon

Az Arany pavilont a korábban már említett 8. Ashikaga shógun nagyapja, a 3. Ashikaga shógun (Ashikaga Yoshimitsu) építtette. Szintén saját használatra szánt, a világtól elvonulva, az elmélkedést elősegíteni hivatott magánvilla volt, amelyet a shógun a zen irányzatra hagyott, így vált 1408-ban (a shógun halála után) zen templommá (hivatalos neve: Rokuonji 鹿苑寺). Nevét az épület külső részét borító aranyozásról kapta. Mint a többi japán templom is, úgy a Kinkakuji is többször leégett az elmúlt évszázadokban, legutóbb 1950-ben gyújtotta fel egy fanatikus pap. 1955-ben építették újjá, ma is ez az épület áll, azóta persze többször renoválták.

Arashiyama 嵐山

Végül Arashiyamában, Kiotó nyugati részén fejezzük be a momiji körutunkat. Arashiyama hires a bambuszligetéről és a Tógetsukyó-hidról, ami jelképévé is vált. Momiji idején nagyon kellemes a vízen ringatózva nézni a leveleket, vagy a kisvasúttal bejárni a környező erdőket. Sokan járnak ide ki piknikezni is, nem akármilyen látványt nyújt a többszínű hegyoldal, a szélesen elterülő, lassan hömpölygő folyó és az azon kecsesen átívelő fahíd.