Hamburger a japán ízvilág jegyében

Minden ismerősöm tudja rólam, hogy oda - meg vissza :) - vagyok a hamburgerekért, nagy rajongója vagyok a hamburgeres blogoknak és ha tehetném, akkor minden héten kipróbálnék egy csomó helyet, ahol - a hírek szerint - finom burgert adnak. Én is sokat kísérleteztem már a jó hamburger elkészítésével itthon, volt, hogy a zsemlét is én sütöttem hozzá. Most a japán ízvilágot vittem bele a húson és a kroketten keresztül, illetve felhasználtam a curry idejéről megmaradt pácolt piros retket is. Összességében nagyon finom lett a hamburger, abszolút meg voltam elégedve a végeredménnyel!





Recept

Hozzávalók
  • maradék édesburgonyás-marhahúsos krokett
  • 20 dkg darált marhahús
  • teriyaki szósz (Aldis)
  • jégcsapretek
  • fukujinzuke
  • füstölt sajt 
  • olaj
  • zsemle
  • bbq szósz és ketchup
  • egyéb zöldségek, saláta ízlés szerint

Elkészítés

A jégcsapretekből egy-két centi vastag részt vágjunk fel nagyon apró kockákra (akár reszelni is lehet, az könnyebb). Öntsünk rá egy kevés teriyaki szószt, tegyük félre a hűtőbe. A húst is ezzel a szósszal öntjük fel, jól keverjük bele, de ne legyen leveses, különben nem fog egyben maradni. Ezt is betesszük a hűtőbe. Nálam egy napot voltak a hűtőben, a retek és a hús, de legalább egy órára hagyjuk bent, hogy az ízek összeérjenek, majd keverjük a jégcsapretket a húsba.
A húsból két lapos, nem túl vastag korongot formázunk és pici forró olajon mindkét oldalát megpirítjuk úgy, hogy a második oldal sütésénél ráteszünk egy szelet füstölt sajtot, hogy amíg kisül a hús, addig a sajt jól ráolvadjon. Amíg a hús sül egy másik serpenyőben pirítsuk meg a kettévágott zsemle alját és tetejét is. Vigyázzunk, mert könnyen megég (nekem az alja picit túlpirult)! Az alsó zsemlét helyezzük egy nagy tányérra, erre jöhet a bbq szósz, majd a felmelegített, esetleg átpirított krokett, erre fukujinzuke pácolt retek és a ketchup, majd a hús az olvadt sajttal és buci felső részével fejezzük be.

Nekem nagyon is kiadós lett magában is a burger (főleg a krokett miatt), de nyugodtan lehet mellé tálalni akár sült krumplit magában, vagy a kedvencemet, az amerikai káposztasalátát is, ahogy egy jó étteremben szokás!

Jó étvágyat! :)


Megjegyzések