Szülők és gyerekek egy fazékban

Oyakodon
 
A hétvégén az egyik kedvenc (igen, tudom, szinte minden japán ételhez odaírom ezt, de hát ez van!) és nagyon egyszerű egytálételemet készítettem el: az oyakodont 親子丼. Az oyako felettébb frappáns név ennek az ételnek, mivel azt jelenti, hogy szülő és gyermek, ugyanis csirke és tojás van benne! A don pedig a tálkára utal, amiben felszolgáljuk, vagyis a donburira . Japánban úgy hívják az ehhez hasonló ételeket, hogy donburimono 丼物, tehát a "donburis dolgok" (értsd: ételek).
A legjobb, hogy a leves alapléből főzhetünk többet, eltehetjük egy időre hűtőbe és többféle donburimono-ételhez is használhatjuk. Ha az alaplé és a főtt rizs megvan, maga az étel elkészítése már csak 10-15 percet vesz igénybe.




Recept


Hozzávalók

  • 3 nagyobb csirke felsőcomb (kifilézve, falatnyi darabokra vágva, bőr nélkül - ha úgy mint én, ti is szeretitek a jó zsíros csirkebőrt, akkor tegyétek el, ehhez is van egy isteni receptem, ami a hétvégén felkerül a blogra!)
  • 1 nagy fej hagyma (vékonyan félkarikákra szelve)
  • 5 tojás
  • 7 ek szójaszósz
  • 4 ek mirin
  • 3 ek cukor
  • 4 dl dashi
  • 1,5 csésze rizs főve

Elkészítés

Ha mindent felvágtunk, akkor tegyük fel a levest főni: a dashit, a szójaszószt, a mirint és a cukrot. Ha felforrt tegyük bele a csirkehúst nyersen, és addig főzzük közepes lángon, amíg jól átfőnek a falatnyi darabok (kb. 6-8 perc). Ekkor tegyük bele a hagymát, főzzük még legalább 5 percig, hogy a hagyma is jól megpuhuljon.
Közben egy kis tálkában verjük fel kissé a tojásokat és főzzük meg a rizst. Próbáljuk meg úgy időzíteni a rizst, hogy ne hűljön ki tálalás előtt.
Ha elég puhának ítéljük a húst és a hagymát, akkor vegyük fel a lángot alatta és ha forr a lé, öntsük bele a tojást. Úgy csináljuk, hogy mindent elöntsön. Most jön a fontos része a főzésnek! Álljunk az étel mellett, mert akkor kell levennünk a tűzről, amikor még kissé folyós a tojás, de már kicsit meg is keményedett. A tojásos, csirkés, hagymás "ragut" sok lével együtt tegyük a tálkába szedett főtt rizsre. Forrón tálaljuk!




U.i.: Később el fogom készíteni a másik két alapvető donburimonót is: a marhahúsosat és a rántott húsosat. De nagyon sokféle feltétet készíthetünk még. Mint szinte minden japán ételben, ebben is az a jó, hogy kedvelt feltétjeinket nyugodtan beletehetjük, nem kell szigorúan a recepthez alkalmazkodni. Ugyancsak jó módja a maradék húsoktól való megszabadulásnak! Én amúgy is általában tortillát vagy egyszerűbb omlettet szoktam készíteni bármilyen megmaradt ételből, utána már csak ráteszem kissé folyósan egy tálka rizsre és kész is a saját donburimonóm! :)

Megjegyzések